Bajszos sármány (Emberiza cia, Linné, 1766)
A bajszos sármány (Emberiza cia, Linne 1776) a madarak osztályának verébalakúak (Passeriformes) rendjébe és a sármányfélék (Emberizidae) családjába tartozik.
Alapvetően Mediterrán elterjedésű faj, Európa középső és déli részén, a Földközi-tenger környékén, Ázsia keleti és középső részén és Észak-Afrikában él, egyes területeken állandó, másütt viszont csak költési időszakban, illetve teleléskor látható.
Azon kevés madárfajok közé tartozik, amelynek az állománya növekszik. Az elmúlt évtizedekben, a múlt század közepétől, hazánkban egyre több helyen figyelték meg a költését a korábban csak szórvány előfordulású madarat.
Hazánkban jellemzően a mészkő, dolomit és vulkáni eredetű andezit sziklás, köves, déli ketettségű hegyoldalakon fészkel, ahol az alacsony aljnövényzetet bokrosok és magányos fák tarkítják. A teljesen kopár helyekről hiányzik, de nem használt kübányákban, vagy a kőbányák felhagyott művelésű részein költhet, amennyiben a területen már kialakult a számára megfelelő fás-bokros növényzet.
A fészkelés megkezdésének időpontja – az időjárástól függően – április második fele, május eleje, május közepén a fészekalja teljes. Fészkét jellemzően szikla tövébe, vagy nagyobb fűcsomó alá építi, de ritkán előfordulhat, sziklafal kisebb üregébe, repedésébe pár méter magasan épített fészek is. A fészek külső részét vastagabb fűszálakból alakítja ki, belsejét pedig vékony gyökérdarabokkal béleli.
A tojások száma rendszerint 4-5, de ritkábban előforul 6 tojásos fészek is. Másodköltés esetében 3 tojásos fészket is megfigyeltek. A költési idő 12-14 nap. A kotlásban és a fiókanevelésben mindkét szülő részt vesz. Rendszerint másodköltés is megfigyelhető. Mint a földön fészkelő madaraknál jellemző, a bajszos sármányoknál is igen jelentős a fészekalj pusztulása.
A bajszos sármányból hazánkban meglehetősen kevés példányt gyűrűztek, 1951 óta mindössze 330 példányt, és 5 kilométeren túli visszafogása nem történt. Emiatt a vonulásukról miatt megbízható állításokat nem lehet tenni, a szakirodalomban olvasható megállapítások nagyrészt általános kijelentések, vagy spekulációk.. A gyűrűzés adatok szerint a költési időszak végén a madarak feltehetően kóborlásba kezdenek, ezt mutatják, hogy augusztusben és szeptemberben több alkalommal gyűrűztek magányosan mozgó fiatal madarakat a potenciáls költési helyektől néhány kilométerre lévő, település széli gyümölcsösökben. A gyűrűzési adatok szerint a bajszos sármányok mozgása októbertől megerősödik, és az őszi - téli időszakban legtöbbet novemberben fogták belőlük. Ekkor jellemzően magányosan, vagy kettesével akardtak hálóba, 3 fős csapat megfogása elenyésző számban történt. Ennél nagyobb csapat megfogása vagy megfigyelése nem történt az őszi vonulás időszakában. Télen viszont nem egyszer nagyobb, akár 10 fős csapatokban is megfigyelték nagyobb bányákban, vagy a budaőrsi dombokon, illetve a Hosszú-hegyen a fajra jellemző sziklás hegyoldalakban. Ettől jelentősen eltérő téli megfigyelés, hogy több egymás utáni éven keresztül agglomerációban sikerült etetéssel átteleltetni néhány példányt. Ehhez kapcsolódik a legrégebbi hazai visszafogás, amikor a korábban a helyszínen gyűrűzött bajszos sármányt 5 év után fogták vissza - ekkor az legalább 7 éves volt.
A bajszos sármányt költőhelyén főleg a tavaszi időszakban növekvő számban megjelenő a kirándulók, de legfőképp a sziklagyapeket ugróhelyként használó paplanos és sárkányrepülők veszélyeztetik, nem pusztán a zavarásukkal, hanem, hogy kiírtják a sziklagyep fáit és bokrait. Ezzel egy fokozottan védett madárfaj élőhelyét károsítják, a bajszos sármány természetvédelmi értéke egyszázezer forint.